Meglehet, Önt is érte már az a kellemetlen meglepetés, hogy a gondosan leparkolt biciklijének hűlt helyét találta. Ilyenkor a kétségbeesés és önmarcangolás közepette, felmerül a kérdés: hol van a bicikli lakat, ami ettől megóvott volna? Helyesen fogalmazta meg a kérdést, csak sajnos már túl későn. Azért, hogy többé ilyen elő ne forduljon, mindenképp érdemes biciklije biztonságáról gondoskodni. Persze, abban az esetben, ha sajnálná, hogy valaki magával vigye azt. Márpedig akármilyen rozoga járgány is legyen, a gazdája szívéhez nő, és nem szívesen válik meg tőle. Főleg nem ilyen úton-módon.
Ebből kifolyólag érdemes utánanézni, hogy milyen bicikli lakat lehet hasznavehető. Ismeri a pár filléres lakatokat, ugye? Nem sok biztonságot nyújtanak azok. Könnyen leüti a rabló, és már viszi is kerékpárját. Ezért hát azt tanácsoljuk, hogy a lakat ára minimálisan annyi legyen, mint a bringája árának a 10 százaléka. Tehát ha a bicikli 50000 forintba került, akkor ne sajnáljon egy 5000 forintos lakatot megvásárolni. Mindig azt tartsa szem előtt, hogy a kerékpár biztonsága függ ettől.