Miről szól az almérő rendelet?

almérő rendelet
Almérő rendelet

Az energiával való takarékoskodás olyan kötelezettség, ami nemcsak a hétköznapi emberekre és a családi háztartásokra vonatkozik, hanem legfőképpen a nagyvállalatokra, cégekre. Ezek a gyakran jelentős ipari beruházással rendelkező intézményrendszerek óriási mennyiségű áramot használnak fel napi szinten. Ez teljesen érthető, hiszen a gyártási fázisok megkövetelik. Ugyanakkor nem véletlenül született meg az almérő rendelet, aminek a fő célja, hogy lehetővé tegye a megfelelő technikai eszközök révén az energiafogyasztást.

Voltaképpen ezen szabályozás keretén belül olyan szerkezetek kerülnek felszerelésre, meghatározott pontokra, amelyek sokkal részletesebb értékeket szolgáltatnak, mintha csak az összfogyasztás lenne nyomon követve. Az almérő rendelet keretein belül lehetőség nyílik az energiafaló folyamtok feltárására és így azokat gyorsan kijavíthatjuk, hogy lecsökkentsük a kiadásokat. Cégvezetőként így fokozhatjuk a termelést és mérsékelhetjük a felesleges anyagpazarlást. Amint sikerül rábukkanni a hibákra, már csak azoknak a kijavítása marad hátra.

Természetesen ez bizonyos költségekkel jár, amelyek mellett nem mehetünk el figyelem nélkül. A KKV beruházási adókedvezmény kiváló lehetőséget kínál arra, hogy olyan összegeket csoportosítsunk át a fejlesztésekre, amiket amúgy is befizettünk. Minden olyan szervezetnek, ami vagyon- és jövedelemszerzésre irányuló, illetve azt eredményező tevékenységet folytat, kötelessége a társasági adó (TAO) befizetésére. Ami viszont nagyon pozitív, hogy ezen összeg jelentős részét lehetőség van visszaigényelni és az energiahatékonyságú beruházásra költeni.

Ez általában 70 % a kifizetésnek. Legyen szó egy kazáncseréről, a fűtés korszerűsítéséről, esetleg a munkacsarnok világításának lecseréléséről, netán egy elektromos autóra történő előfizetésről, a KKV beruházási adókedvezmény megteremti az alapot, amire támaszkodhatunk. Amennyiben szeretnénk még ennél is többet tudni a részletekről, akkor mód nyílik erre a getenergy.hu webfelületen. Tájékozódjunk a pontos feltételekről és használjuk ki azokat lehetőségeink szerint!