A világunkat a folyamatosan fejlődő technológia és kommunikáció uralja. Manapság már teljesen természetes, hogy visszük magunkkal az okostelefont bárhová megyünk, vagyis nélküle nem tesszük ki a lábunkat a lakásból. Egyből pánikba esünk, amit az akku alacsony töltöttségi szintet mutat.
Rohanó világunkban éppen ezért vált olyan fontossá a gyors töltés. Néhány éve még nem igazán volt elterjedt, mert ez a technológia még csak a szárnyait bontogatta, azonban mára már szinte minden cég gyors töltés funkcióval látja el a termékeit. Ehhez két dolog szükséges.
Az akkumulátornak is támogatnia kell a gyors töltést, illetve szükség lesz egy ilyen töltőfejre, ami néhány perc elteltével képes elegendő energiát pumpálni a merülőben lévő akkuba.
A Blitzwolf mérnökei szinte a tökéletességig fejlesztették a gyors töltést. A hordozható akkumulátort bárhová magunkkal vihetjük, ami néhány perc alatt képes visszatölteni az akku több mint 50%-át. Ezzel nem leszünk helyhez kötve és rendkívül időtakarékos megoldásnak számít.